Jelentéseink
Fenntarthatósági körképeink kizárólag a magyarországi cégcsoport (a CIB Bank Zrt. és leányvállalatai) helyi működéséhez, aktivitásaihoz és eredményeihez kapcsolódó fenntarthatósági eredményekről kívánunk tájékoztatást adni helyi érintettjeink számára, mert számunkra kiemelkedően fontos a magyarországi transzparencia, párbeszéd a CIB Csoport fenntarthatósági működése és teljesítménye kapcsán. Cégcsoportunk immáron közel 20 éve számol be a tevékenységeiről jelentések formájában, a 2025. évről rövidített összefoglalót állítottunk össze.
Fenntarthatósági körképünk készítésekor figyelembe vettük a GRI szabványokat (Global Reporting Initiative, GRI). Az idei évtől „with reference to GRI”, tehát az adott információt vagy mutatót a GRI sztenderdjeire hivatkozva, azok logikáját és fogalomrendszerét figyelembe véve mutatjuk be, teljes körű GRI-megfelelőség vállalása nélkül.
A körképek készítése során a vállalat munkatársain kívül külső szakértőket, partnereket is bevontunk, ezáltal biztosítva a jelentés megalapozottságát. A különböző piaci és fenntarthatósági szereplőkön keresztül a tevékenységünk által érintettek igényeire még jobb rálátást kaphatunk, ezáltal az igényeiknek is jobban meg tudunk felelni.
A lényeges témák meghatározása
A szabályozási környezetben bár tapasztalható az ESG témák és szempontok erősödése (pl. az Európai Unió Bértranszparencia direktíva, a hazai ESG-törvény vagy az MNB megújított Zöld Ajánlása stb.), ezek témáit a meglévő lényeges témák lefedik vagy az implementáció nem érintette még jelentősen a 2025. évet.
Általánosságban elmondható, hogy a korábbi lényeges témák módosítása nem szükséges, mert sem az üzleti környezetben, sem a vállalat életében, sem az érintettek elvárásai alapján nem történt olyan mértékű, jellegű változás, ami indokolná.
Lényeges témák 2025-ben:
1. Vállalatirányítás és kockázatkezelés
- A csoport értéke és stabilitása
- Innováció, digitális átállás és kiberbiztonság
- Tisztességes üzleti magatartás
2. Társadalom
- A szolgáltatás minősége és az ügyfélelégedettség
- A közösség támogatása
- Hitelekhez való hozzáférés és pénzügyi bevonás
3. Emberek
- A munkahelyek védelme
- A csoport munkavállalóinak megtartása, képzése, sokszínűsége és integrációja
- A csoport munkavállalóinak jólléte, egészsége és biztonsága
4. Környezet és éghajlatváltozás
- Átállás a fenntartható, zöld és körforgásos gazdaságra
- Közvetlen környezeti hatások
A szervezet összes egységére vonatkozik mindegyik lényeges téma.
A CIB Csoport konszolidált pénzügyi kimutatásaiban szereplő vállalatok
A CIB Csoport konszolidált pénzügyi kimutatásaiban szereplő vállalatok közé tartozik a CIB Bank Zrt., amely kereskedelmi banki és faktoring tevékenységet végez; a CIB Lízing Zrt., amely pénzügyi lízingtevékenységet folytat; a CIB Rent Zrt., amely operatív lízinggel foglalkozik; valamint a Recovery Zrt., amely ingatlankezelési tevékenységet lát el.
Fenntarthatósági jelentések
Intesa Sanpaolo Csoport konszolidált fenntarthatósági jelentései (angol)
CIB Bank éves pénzügyi jelentése
GRI megfelelés
- 2024: A CIB Csoport 2024. január 1 – december 31. időszakra vonatkozó jelentése a GRI szabványnak megfelelően készült.
- 2023: A CIB Csoport 2023. január 1 – december 31. időszakra vonatkozó jelentése a GRI szabványnak megfelelően készült.
- 2022: A CIB Csoport 2022. január 1- december 31. időszakra vonatkozó jelentése a GRI szabványnak megfelelően készült.
- 2021: GRI standard 2021 „in accordance – Core”
- 2019: GRI G4 ”in accordance core”, önbesorolás
- 2018: GRI szabvány "in accordance core", önbesorolás
- 2017: GRI G4 "in accordance core", önbesorolás
- 2016: GRI G4 "in accordance core", önbesorolás
- 2015: GRI G4 „in accordance core”, önbesorolás
- 2014: GRI G4 „in accordance core”, önbesorolás
- 2013: GRI G4 „in accordance core”, önbesorolás
- 2012: GRI G3.1 „B szintű” megfelelés, önbesorolás
- 2011: GRI B: önbesorolás
- 2010: GRI B: önbesorolás
- 2009: GRI B+, független fél ellenőrizte, külső fél hitelesítette, független szakértői panel értékelte, GRI index
- 2008: GRI B+, független fél ellenőrizte, külső fél hitelesítette, GRI index
- 2007: GRI B: önbesorolás
Egyéb jelentések