Jogi információk
Teljes Hiteldíj Mutató (THM)
A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve 20 éves futamidő és 12 millió forint hitelösszeg, futamidő végéig fix kamat figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat.
A kedvezménycsomagokra vonatkozó THM-értékek a feltüntetett kedvezmények (kedvezménnyel csökkentett kamat, illetve induló banki költségek elengedése) futamidő végéig történő figyelembe vételével kerültek meghatározásra.
A THM meghatározása során figyelembe nem vett egyéb költségek összege:
- A fedezetként, illetve hitelcélként szolgáló ingatlan tulajdoni lapjának beszerzési költsége, mivel a bank hiteligényléshez kapcsolódóan nem alkalmazza a díjat.
- A kölcsönszerződés közokiratba foglalásának díja: a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018 (VII. 23.) IM rendelet szerinti összeg, mely a közjegyző munkadíja, költségtérítése, illetve a közjegyzői okiratról készült hiteles másolatok száma alapján kerül megállapításra.
- A jelzáloggal/önálló zálogjoggal terhelt ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás költsége az adósok által választott biztosítónál legalább a kölcsönösszeg, és egy éves járulékaira kötött, teljes körű vagyonbiztosítás alkalmazott díjtétele.
- A kölcsönhöz kapcsolódó Bankközi átutalás GIRO-n keresztüli, valamint Bankon belüli átutalás díja (a kölcsönösszeg eladó részére történő átutalásának, hitelkiváltáshoz kapcsolódóan a kiváltott kölcsönt nyújtó bankhoz történő átutalásának díja).
A THM mutató továbbá tartalmazza a kölcsön lejáratakor az önálló zálogjog törléséért fizetendő földhivatali eljárási illeték és a CIB Classic Magánszámla "JZH nullás" havi számlavezetési díjkedvezményes díját.
A kölcsön folyósításának feltétele a fedezetül szolgáló ingatlan(ok)ra vonatkozó vagyonbiztosítási szerződés megkötése, valamint a kölcsönszerződésnek megfelelő tartalmú, közjegyzői okiratba foglalt, egyoldalú kötelezettségvállalásról szóló nyilatkozat
Részletes THM táblázat a kapcsolódódokumentumok között található meg.
Online jóváírási akció
A Bank jóváírási akció keretében egyszeri 120.000 forintot ír jóvá az ügyfél bankszámláján CIB Végig Fix Szabadfelhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsön igénylése esetén, amennyiben a hitel a cib.hu weboldalon keresztül online csatornán, videóbankár segítségével kerül befogadásra - ideértve azt az esetet is, amikor a Bank valamely partnere által közvetített kölcsön esetén az ügynök az Üzletfelet az ügynök számára kijelölt csatornán a Bank által biztosított, a cib.hu weboldalon keresztül online csatornán video chat igénybevételével történő igénylési folyamatba közvetíti - és:
- 2026. október 1. – 2026. december 31. között a hitelkérelem hiánytalanul befogadásra kerül, és
- a befogadott hitelkérelem alapján legkésőbb 2027. március 31-ig megtörténik a kölcsön folyósítása, szakaszos folyósítás esetén az első rész folyósítása továbbá
- az ügyfél megfelel az Igényeljen jelzáloghitelt otthonról! (www.cib.hu/Maganszemelyek/jelzaloghitel-otthonrol) oldalon, a kapcsolódó dokumentumok között elérhető „Ügyféltájékoztató a cib.hu weboldalon keresztül benyújtott jelzáloghitel igénylésekről, feltételeiről és a folyamatról” dokumentumban előírt igénylési és technikai feltételeknek.
A jóváírás legkésőbb a kölcsön folyósításának napját követő hónap utolsó munkanapján történik meg az ügyfél kölcsön folyósítására szolgáló lakossági forint bankszámláján.
Az online jóváírási akció nem vonható össze az igényelt termék vonatkozásában a „Jóváírási akció” elnevezésű akció keretében nyújtható 40 000 forintos jóváírással.
Visszafizetési kötelezettség:
Amennyiben a kölcsön a folyósítás napját vagy szakaszos folyósítás esetén az utolsó részfolyósítás napját követő 3 éven belül kerül teljes előtörlesztésre, akkor a „Online jóváírási akció” keretében az Üzletfél részére jóváírt teljes összeg visszafizetendő az előtörlesztéskor.
Induló díj akció
A CIB Bank a 2020. május 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén az alábbi kedvezményeket biztosítja:
• A folyósítási díj mértéke 0 forint.
• Valamennyi, fedezetül felajánlott ingatlan vonatkozásában a fedezetminősítési díj visszatérítésre kerül legkésőbb a folyósítást követő hónap utolsó munkanapján1.
• A kölcsönszerződés megkötése kapcsán az önálló zálogjog bejegyzéséért fizetendő földhivatali eljárási illetéket a bank fizeti.
• Amennyiben az ügyfél felhatalmazza a bankot a kölcsönszerződés megkötése kapcsán a földhivatali ügyintézésre, akkor a bank díjmentesen átvállalja ennek költségét (Egyéb díj, külön eljárás díja (Földhivatali ügyintézés) 0 Ft).
• A kölcsönigénylés befogadásához és a folyósításhoz szükséges ingatlan-nyilvántartási lekérdezés díját a bank fizeti.
1Fedezetminősítési díj visszatérítése
A bank az akció keretében visszatéríti ügyfelei részére valamennyi, fedezetül felajánlott ingatlan vonatkozásában az ügyfél által a kölcsönkérelem benyújtásával egyidejűleg megfizetett fedezetminősítési díjat, amennyiben a kérelem alapján jóváhagyott kölcsön az ügyfél részére folyósításra kerül. A visszatérítés összege megegyezik az ügyfél által megfizetett díj összegével, amelyet a bank egy összegben jóváír az ügyfél kölcsön folyósítására szolgáló lakossági forint bankszámláján legkésőbb a folyósítást követő hónap utolsó munkanapján.
Az akció 2026. december 31-ig érvényes!
Jóváírási akció
A bank jóváírási akció keretében egyszeri 40.000 forintot ír jóvá az ügyfél bankszámláján, amennyiben:
- 2026. október 1. – 2026. december 31. között a hitelkérelem hiánytalanul befogadásra kerül, illetve,
- a befogadott hitelkérelem alapján legkésőbb 2027. március 31-ig megtörténik a kölcsön folyósítása.
A 40 000 Ft jóváírást a Bank legkésőbb a kedvezménnyel érintett kölcsön folyósítását követő hónap utolsó munkanapján az ügyfélnek a kölcsön folyósítására szolgáló lakossági forint bankszámláján írja jóvá.
A 40 000 forintos jóváírás hitelügyletenként értendő, illetve, más kedvezményekkel összevonható.
Visszafizetési kötelezettség:
Amennyiben a kölcsön a folyósítás napját vagy szakaszos folyósítás esetén az utolsó részfolyósítás napját követő 3 éven belül kerül teljes előtörlesztésre, akkor a „Jóváírási akció” keretében az üzletfél részére jóváírt teljes összeg visszafizetendő az előtörlesztéskor.
Kamatkedvezmények
Kamatkedvezmény:
A 2025. augusztus 1-től befogadott CIB Végig FIX Szabadfelhasználású Ingatlanfedezetes kölcsön 11-20 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében havi jóváírási kötelezettség teljesítése esetében a bank 0,30% kamatkedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból. Az üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 250 000 Ft, azaz kettőszázötvenezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján.
A jóváírás első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 alkalommal teljesült-e. A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
Kamatkedvezmény Plusz:
A 2025. augusztus 1-től befogadott CIB Végig FIX Szabadfelhasználású Ingatlanfedezetes kölcsön 11-20 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében havi jóváírási kötelezettség teljesítése esetében a bank 1,00% kamatkedvezményt biztosítaz egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból.Az üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 500 000 Ft, azaz ötszázezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján.
A jóváírás első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 alkalommal teljesült-e. A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
Kamatkedvezmény Extra:
A 2026. október 1-től befogadott, hiánytalan befogadott CIB Végig FIX Szabadfelhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsön 11-20 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében a bank 1,50% kamatkedvezményt, online befogadás* esetén további 0,30% kamat kedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból. Az üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 800 000 Ft, azaz nyolcszázezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján.
A jóváírási kötelezettség teljesítésének első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 (négy) alkalommal teljesült-e. A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
*Online befogadás: amennyiben a hitel a cib.hu weboldalon keresztül online csatornán, videóbankár segítségével kerül befogadásra - ideértve azt az esetet is, amikor a Bank valamely partnere által közvetített kölcsön esetén az ügynök az Üzletfelet az ügynök számára kijelölt csatornán a Bank által biztosított, a cib.hu weboldalon keresztül online csatornán video chat igénybevételével történő igénylési folyamatba közvetíti.
Újratervező Kamatkedvezmény:
A 2026. november 1-től befogadott CIB Végig FIX Szabad felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsön hitelkérelmek esetében a Bank 2,80% kamatkedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból, az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:
• A kölcsön célja hitelkiváltás
• a hitelkiváltás vonatkozásában a kiváltandó (egy vagy több) hitel ingatlanfedezettel biztosított és/vagy ingatlanfedezettel nem biztosított kölcsön,
o a kiváltandó hitel nem a CIB Bank Zrt. által folyósított kölcsön és a hitelkiváltásra fordítandó kölcsönrészen felül szabadfelhasználású kölcsönrész igénylése is történhet, vagy
o a kiváltandó hitel kizárólag CIB Bank Zrt. által folyósított ingatlanfedezettel nem biztosított kölcsön és a hitelkiváltásra fordítandó kölcsönrészen felül minimum 3.000.000,- Ft összegű szabadfelhasználású kölcsönrész igénylése történik,
• a havi elvárt jóváírási kötelezettség teljesítésre kerül.
Az Üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 500.000, -Ft, azaz ötszázezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az Üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján. A jóváírás első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A Bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 alkalommal teljesült-e.
A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamatkedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az Üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
Reprezentatív példák a kapcsolódó dokumentumok között találhatók meg.
A kölcsön visszafizetésének módja: az adósnak havi tőkerészt és kamatrészt is tartalmazó, azonos összegű törlesztőrészleteket kell megfizetnie a bank részére, a törlesztőrészleten belül a tőke és a kamat aránya változó (annuitásos törlesztés). Az adós a futamidő végéig változatlan mértékű ügyleti kamatot köteles fizetni a bank számára.
Banki hiteltermékekkel kapcsolatos további termékleírások, továbbá az összehasonlítást segítő alkalmazások a Magyar Nemzeti Bank honlapján találhatók.
https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/hitel-lizing
A CIB Bank felelős pénzintézetként javasolja, hogy döntését ne csak ezt a reklámcélú tájékoztatást olvasva hozza meg, informálódjon körültekintően!
A tájékoztatás nem teljes körű. A CIB Végig FIX Szabadfelhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönre vonatkozó részletes feltételeket a fogyasztók és egyéni vállalkozók részére szóló Általános Lakossági Üzletszabályzat, a fogyasztók részére szóló Ingatlanfedezettel biztosított hitel- és kölcsönszerződésekre vonatkozó Különös Üzletszabályzat, a CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozó Kondíciós Lista, valamint a vonatkozó ügyfél-tájékoztató tartalmazza, melyek megtalálhatóak a www.cib.hu oldalon és a CIB bankfiókokban. A bank a hitelbírálat jogát fenntartja.