Ha létezik olyan város, amely kiválóan érzékelteti az Intesa Sanpaolo Olaszországon kívüli fejlődését, akkor az csak New York lehet. A csoporthoz az évek során kapcsolódó szinte valamennyi bank képviseltette itt magát.
Az egész a készpénzátutalásokkal kezdődött. A századforduló táján a New York-i olasz negyedhez hasonló közösségek kezdtek nyomot hagyni maguk után a gazdaságban. „Kezdetben a legfontosabb tényező az olasz bevándorlókra és az amerikai kontinensen kialakult számos olasz közösségre irányuló figyelem volt. Ez csábította a bankokat az Egyesült Államokba” – állítja Barbara Costa, az Intesa Sanpaolo történelmi archívumának vezetője.
A New York-i postahivatal becslése szerint 1901 és 1906 között mintegy 12,3 millió egyedi pénzutalványt küldtek külföldre, az így utalt összegek fele Olaszországba, Magyarországra és szláv országokba érkezett. A Bevándorlási Bizottság szerint 1907-ben az Olaszországba irányuló készpénzátutalások értéke 85 millió dollárt tett ki (ez ma több mint 2 milliárd dollárt jelent).

Banca Commerciale Italiana, New York: A William Street 1. szám alatti fiók, 1980-1984. (fotó: ismeretlen)
Az olasz kormány gyorsan reagált. A Banco di Napolit nevezte ki hivatalos banknak a készpénzátutalások lebonyolítására, és 1901 februárjában külön törvényt hozott az emigránsok átutalásainak védelmére. A bank kezdetben levelező bankokon, főként Cesare Ponti bankján keresztül működött. 1906-ban azonban saját felügyelőirodát nyitott New Yorkban, amelyet később teljes körű képviseletté alakított át.
Elsődleges üzleti szerepe mellett a Banca Commerciale Italiana (BCI) is kínált betéti szolgáltatásokat az olasz emigránsok számára. Az 1918-ban New Yorkban nyitott fiókja kereskedelmi hiteleket nyújtott a BCI-csoport egészének igényeihez igazodó devizakereskedelem és dolláralapú pénztárkezelési szolgáltatás működtetése mellett.

Banca Commerciale Italiana, New York: A William Street 1. szám alatti fiók, 1984. (fotó: Jay Maisel)
Barbara Costa kiemeli, hogy a bankoknak működési körük bővülésével alkalmazkodniuk kellett a helyi viszonyokhoz. „Az amerikai törvények korlátozták a külföldi tulajdonú bankfiókok által végezhető tevékenységeket. Ez az olasz emigráns közösségek betéteit is érintette. Az olasz bankoknak vagyonkezelő cégeket kellett alapítaniuk, hogy lépést tudjanak tartani amerikai vetélytársaikkal” – mondja. A BCI által 1924-ben New Yorkban nyitott Italian Commercial Bank Trust Companyt a Bank of Naples Trust Company követte 1929-ben.
Bár az 1929-es Wall Street-i tőzsdekrach hatással volt az olasz bankokra is, ez inkább a világ bank- és pénzügyi rendszereinek válsága, mintsem a helyi nyomás miatt következett be. Az igazi válságot a második világháború okozta, amikor az Egyesült Államokban működő olasz bankfiókok összes vagyonát lefoglalták, a bankokat pedig felszámolták. A BCI New York-i fiókjának igazgatóját, Guglielmo Reiss Romolit az Ellis Island-i börtönben internálták, amíg 1942-ben vissza nem térhetett Olaszországba.
A háború végén az olasz bankok siettek visszafoglalni azokat a pozíciókat, amelyeket korábban kénytelenek voltak elhagyni. Raffaele Mattioli, a BCI hosszú ideig hivatalban lévő ügyvezető igazgatója 1944 novembere és 1945 márciusa között vett részt az Egyesült Államokba induló, a fasizmus utáni első olasz gazdasági küldetésben. A bank 1946-ban képviseleti irodát nyitott New Yorkban, és megkezdte az amerikai pénzügyi és üzleti világgal való kapcsolatok helyreállítását. A Banco di Napoli már 1945-ben megnyitotta képviseleti irodáját, amely 1950-ben ügynökséggé alakult át.

Comit Trust Co., New York: Ügynökség Harlemben a 2nd Avenue és a 116th Street sarkán, 1930-1931. (fotó: ismeretlen)
Az olaszországi bankok jól teljesítettek a hatvanas években kezdődött erős gazdasági fellendülés közepette. Látókörük szélesítése elkerülhetetlen volt. „A hetvenes évektől kezdve az olasz bankok szövetségesek keresésére és külföldi jelenlétük bővítésére törekedtek, a nagy multinacionális, és különösen az észak-amerikai bankokkal szembeni versenyképességük növelése érdekében” – mutatott rá Barbara Costa.
New York pénzügyi központja nélkülözhetetlenné vált a kisebb intézmények számára, és sokan, akik ebben az időszakban nyitottak irodát New Yorkban, később az Intesa Sanpaolo részévé váltak: Cassa di Risparmio di Firenze (1975), Banco Ambrosiano (1976), Cariplo (1979) és az Istituto Bancario San Paolo (1980).

Ez a bővítési időszak azonban nem tartott sokáig. A kilencvenes évekre konszolidáció indult meg a nemzetközi bankszektorban. Ez a hálózatok jelentős átszervezéséhez és működésük módjának megváltozásához vezetett Olaszországban és külföldön egyaránt. Az erőteljes átszervezéseknek ebben az időszakában számos bezárásra került sor, licencpartnerségek szűntek meg, és tulajdoni részesedéseket adtak el. Azonban új nyitások is történtek, valamint az olasz bankok által végzett műveletek típusai is átalakultak, nemzetközi szinten új távlatokat teremtve.

A Cassa di Risparmio di Firenze bank New York-i tevékenységének reklámja, 1985.
Sok bank elköltözött New Yorkból, de az általuk használt épületek megmaradtak. A városban a BCI rendelkezik a legtekintélyesebb múlttal. Első otthona a Broadway 65. szám alatt volt, egy olyan épületben, amely később az American Express központjaként működött egészen 1975-ig. Az Intesa Sanpaolo irodája ma a William Street 1. alatt található, Alsó Manhattan pénzügyi negyedében. Az épület egykor a Lehman Brothers befektetési bank központja volt, de ma már Banca Commerciale Italiana Buildingnek hívják.

BCI, New York: William Street 1. alatti fiók, 1982. december 30. (fotó: Santi Visalli)
A cég történelmi archívuma nélkül lehetetlen lenne az Intesa Sanpaolo világszerte működő bankjainak nyomon követése. Barbara Costa felhívta a figyelmet a New Yorkról szóló részekre: „Jelentős mennyiségű irat áll rendelkezésünkre fiókok és képviseleti irodák megnyitásáról, a háború kitörésekor történtekről és Mattioli útjáról is a háború végén” – magyarázza.