Hogyan jár kéz a kézben a pénzügy és a művészet?

Michelangelo alig volt 15 éves, amikor először találkozott Lorenzo de' Medicivel 1590-ben. A találkozásra az államférfi pazar kertjében, a San Marco kolostor közelében, Firenzében került sor. 

A feltörekvő művész állítólag el volt ájulva az ott látott ókori szobrok gyűjteményétől, Lorenzo pedig egy ragyogó fiatal szobrászt keresett, aki új műveket készíthetett volna számára. 

Nem telt el sok idő, mire Michelangelo már a Medici-ház szolgálatában állt (sőt, a családfő állást is kínált számára a vámhivatalban). Így kezdődött a történelem egyik legtermékenyebb kapcsolata művész és mecénás között.

A kultúra és a pénz közötti kölcsönösség 

Ez egyike a számos kapcsolat közül, amelyet a "Mecénások, gyűjtők, emberbarátok: a Medicitől a Rothschildokig" című kiállításon vizsgálnak, amely most nyílt meg a Gallerie d'Italia - Milano, az Intesa Sanpaolo milánói múzeumában. 

A kiállítás 120 művet mutat be - a reneszánsz Michelangelótól és Verrocchiótól kezdve a 20. századi Giorgio Morandiig -, és azt vizsgálja, hogy a művészetet az idők során hogyan támogatták pénzügyileg. Egész pontosan azt, hogy az egyes bankárok hogyan támogatták a művészeket és a művészeti intézményeket.

Lorenzo de' Medici természetesen egy híres bankárdinasztiából származott, és egyike annak a 11 finanszírozónak, akiket a milánói Gallerie d'Italia-ban mutatnak be. A többiek közé tartozik Giovanni Raimondo Torlonia, a Vatikán bankára, aki Antonio Canova 1812-ben készült Per un de' piedi il furibondo Alcide afferra e scaglia Lica című nagyszerű szobrának megrendelője volt, valamint JP Morgan, az aranykor amerikai finanszírozója, aki állítólag több mint 60 millió dollárt költött műgyűjteményére (ez ma egymilliárd dollárnak felel meg). 

"A bankárok támogatása nélkül számtalan műalkotás nem látott volna napvilágot" - mondja Giovanni Bazoli, az Intesa Sanpaolo tiszteletbeli elnöke. "Ennek a kiállításnak a tézise az, hogy az elmúlt 500 év történelmének egy olyan időszakával egybeesve, amelyben a demokratikus értékek megerősödtek, kölcsönösség alakult ki a kultúra és a pénz között."   

Míg a művészek abban az egyszerű értelemben részesültek a bankárok segítségéből, hogy általuk lett pénzük a munkához, az élethez és a boldoguláshoz, addig a bankárok sokkal összetettebb módon nyertek a megállapodásból. 

Néhány esetben - például Lorenzo de' Medici esetében, akinek a kiállításrészlegén Michelangelo márvány domborműve, a Lépcsős Madonna látható - a művészetet a bankár hatalmának és státuszának kinyilvánítására használták. Vagyis, ahogy Pierre Bourdieu francia szociológus fogalmazott volna, a gazdasági tőke kulturális és társadalmi tőkévé alakításának eszköze. 

A gyűjtők kifinomultsága

Más esetekben, mint például Raffaele Mattioli esetében, a cél önzetlenebb volt. Mattioli közel 50 éven át volt a Banca Commerciale Italiana (COMIT) vezető munkatársa, akire ma már leginkább talán azért emlékeznek, mert Mussolini 1938-as hírhedt faji törvényeit követően a bank zsidó dolgozóinak nyújtott segítséget. 

Ugyanakkor jelentős mecénásként és műgyűjtőként is tevékenykedett. A második világháború után segített megvásárolni Michelangelo Pietà Rondanini című művét (a kiállításon nem szerepel) Milánó városának, és ezzel megakadályozta, hogy a művet az Egyesült Államokba menekítsék. 

Ő indította el és irányította a COMIT művészeti gyűjteményét is, olyan 20. század közepén alkotó olasz tehetségektől rendelve műveket, mint Renato Guttuso, Giacomo Manzù és Giorgio Morandi.