EnglishAAA

A CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítványt a
CIB Bank azzal a céllal hozta létre 2005-ben, hogy fenntartható fejlődés szempontjából fontos célok megvalósulását képviselő, közhasznú tevékenységet végző szervezeteket támogasson, valamint felhívja a társadalom figyelmét e közérdekű célok fontosságára. 

 

CIB "tenni tudunk" pályázat:

gyermekegészségügy, gyermek egészségmegőrzés


A CIB Alapítvány létrejötte óta folyamatosan nagy figyelemmel fordul a gyermekegészségügy területéhez. A most kiírása kerülő CIB “Tenni tudunk” pályázat a gyermekegészségügyre, a gyermek egészségvédelem területére koncentrál.

Figyelmünk középpontjában most az újszülött és nyolcéves kor közötti gyermekek állnak, akik megkésett fejlődésük vagy fejlődési rendellenességük következtében korábban veszélyeztetettek voltak, vagy jelenleg is annak számítanak, továbbá a társadalom peremére szorult csoportok gyermekei (a továbbiakban hátrányos helyzetű gyermekek), valamint e gyermekek családjai és közösségei.

A pályázók egy, a hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatok alapján összeállított űrlap és projektterv kitöltésével, megfelelően dokumentált módon pályázhatnak. A beadott pályázatokat egy háromfős független, szakértő-értékelő biztosság véleményezi, és az ajánlásaik alapján a CIB Alapítvány kuratóriuma meghozza a támogatási döntéseit.

A CIB Csoport 2005 végén társadalmi szolidaritástól vezérelve hozta létre a CIB Alapítványt, amely közhasznú célokat támogat adományozás formájában. Az elmúlt több mint 10 év alatt 300 millió forintról döntött az alapítvány kuratóriuma, s ezt az összeget 100-nál is több egyedi projekt megvalósítására fordította. A CIB Alapítvány kuratóriumi döntéseit a www.cib.hu/cibalapitvany honlapon teszi közzé.

A CIB Csoport a felelős vállalati működéséről, társadalmi teljesítményéről az éves fenntarthatósági jelentéseiben, valamint a www.cib.hu honlap Fenntarthatóság oldalain számol be részletesen.


Részletek >>

2016. február 1.



Tisztelt Pályázó!

Köszönjük, hogy benyújtotta jelentkezését a CIB Alapítvány Tenni tudunk pályázatára. Szeretnénk tájékoztatni, hogy a nagy számban beérkezett pályázatok okán az elbírálási folyamatot meghosszabbítottuk, a végleges döntés leghamarabb július első hetében várható.

Szíves türelmét és megértését előre is köszönjük.

Üdvözlettel,

CIB Alapítvány

2016. június. 9.



A CIB Alapítvány kuratóriumának 2016. június 21-i ülésén hozott döntése alapján a CIB Alapítvány Tenni tudunk pályázatának keretén belüli támogatás az alábbi pályázók között kerül szétosztásra:

  • Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány,
  • "Az értelmi fogyatékosok fejlesztéséért" Közhasznú Alapítvány,
  • Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány,
  • Gézengúz Alapítvány,
  • Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért,
  • Pejkó Civitan Rehabilitációs Lovas Klub,
  • "Lépjünk, hogy léphessenek!" Egyesület,
  • "Kérlek, Segíts..." Alapítvány,
  • Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete,
  • Nem Adom Fel Alapítvány,
  • SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa.

2016. július 12.


  • Az Alapítványról
  • Pályázóknak
  • Beszámolók
  • Kapcsolat

Az alapítvány a vagyonából a hozzá írásban beérkezett kérelmek alapján nyújt támogatást.

Az alapítvány támogatási gyakorlatában elsődlegesen azokat az ügyeket kívánja támogatni, amely bármilyen szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportok életminőségének, körülményeinek javítását szolgálják. Ezen túl kiemelt hangsúlyt helyez a gyermekegészségügy és kulturális örökségvédelem területén jelentős eredményeket felmutató szervezetek támogatására. A támogatások odaítéléséről a kuratórium dönt az ülésein.

A CIB Alapítvány a működéséről és a kuratórium döntéseiről rendszeres beszámolókat tesz közzé, amelyeket az érdeklődök itt tekinthetnek meg.

Ha többet szeretne tudni arról, hogy a CIB Bank mit tesz a fenntartható fejlődésért, akkor látogasson el a honlapjának Fenntarthatóság oldalaira.

Pályázóknak

A CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány által juttatott támogatások odaítéléséről a kuratórium dönt az ülésein, elsősorban a kiírt Tenni tudunk! pályázati programok alapján.

Aktuális pályázati kiírást ezen az aloldalon fognak találni. Kérjük,  hogy kövessék figyelemmel az aktuális pályázati kiírásokat! A CIB Alapítvány jelenleg nem fogad egyedi kérelmeket. 


CIB "tenni tudunk" pályázat:

gyermekegészségügy, gyermek egészségmegőrzés

2016. február 1.


A CIB Alapítvány létrejötte óta folyamatosan nagy figyelemmel fordul a gyermekegészségügy területéhez. A most kiírása kerülő CIB “Tenni tudunk” pályázat a gyermekegészségügyre, a gyermek egészségvédelem területére koncentrál.

Figyelmünk középpontjában most az újszülött és nyolcéves kor közötti gyermekek állnak, akik megkésett fejlődésük vagy fejlődési rendellenességük következtében korábban veszélyeztetettek voltak, vagy jelenleg is annak számítanak, továbbá a társadalom peremére szorult csoportok gyermekei (a továbbiakban hátrányos helyzetű gyermekek), valamint e gyermekek családjai és közösségei.

A pályázók egy, a hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatok alapján összeállított űrlap és projektterv kitöltésével, megfelelően dokumentált módon pályázhatnak. A beadott pályázatokat egy háromfős független, szakértő-értékelő biztosság véleményezi, és az ajánlásaik alapján a CIB Alapítvány kuratóriuma meghozza a támogatási döntéseit.

A CIB Csoport 2005 végén társadalmi szolidaritástól vezérelve hozta létre a CIB Alapítványt, amely közhasznú célokat támogat adományozás formájában. Az elmúlt több mint 10 év alatt 300 millió forintról döntött az alapítvány kuratóriuma, s ezt az összeget 100-nál is több egyedi projekt megvalósítására fordította. A CIB Alapítvány kuratóriumi döntéseit a www.cib.hu/cibalapitvany honlapon teszi közzé.

A CIB Csoport a felelős vállalati működéséről, társadalmi teljesítményéről az éves fenntarthatósági jelentéseiben, valamint a www.cib.hu honlap Fenntarthatóság oldalain számol be részletesen.


Részletek >>



A CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány az elmúlt évekbenszámtalan hazai közhasznú szervezet támogatásával igyekezett segíteni, olyanterületeken, melyek mindannyiunk számára kiemelt jelentőséggel bírnak.

2006-os megalapítása óta mintegy 300 millió forintról döntött az alapítvány kuratóriuma, s ezt az összeget közel 110 egyedi projekt megvalósítására fordította. Sok kiemelt partnerrel jelentős társadalmi értéket képviselő cél megvalósulásához járult hozzá. Időről időre kiírt Tenni tudunk pályázatainak köszönhetően nagymértékben hozzájárult a gyermekegészségügy korai fejlesztés továbbá a társadalmi befogadás területén működő non profit szervezetek munkájához.

A CIB Alapítvány 2014-ben a korábbi, kiemelt partnerek közül megújította az együttműködést a Bátor Tábor Alapítvánnyal illetve a bódvalenkei freskófalu projekttel (Magyar Református Szeretetszolgálat), de újabb projekteket nem vontunk be a kedvezményezetti körbe, amelynek az oka az Alapítvány forrásainak csökkenése. Az év folyamán összesen 9 millió forint odaítéléséről döntött a kuratórium.

Kiemelt partnerünknek tekintjük a Magyar Élelmiszerbankot, amely az éhezés csökkentését elősegítő élelmiszerfeleslegek elosztásában kiemelkedő eredményeket ért el valamint a Bátor Tábor Alapítványt, amely Magyarországon egyedülálló módon, kiemelkedő hatékonysággal segít súlyos, krónikus betegséggel küzdő gyermekeken.


Néhány kiemelt, támogatott ügy

Az elmúlt években a CIB Alapítvány, az eseti támogatásokon túl, több szervezettel hosszú távú partneri viszonyt épített ki.


Társadalmi bevonás:

Élelmiszerbank: A CIB Alapítvány keretei között folytatjuk a Magyar Élelmiszerbankkal való együttműködést is. Az Élelmiszerbank éves Lakossági élelmiszergyűjtő hétvégéjének pedig emellett továbbra is kiemelt támogató partnere a CIB Bank, amelynek munkatársai 2011 óta minden évben önkéntesként támogatják a kezdeményezést.

Gyermekegészségügy:

Bátor Tábor: A Bátor Tábor Alapítvánnyal évek óta több területen folytat együttműködést a CIB Alapítvány. Élményterápiás táboraikba krónikus beteg gyermekek érkeznek a hazai gyermekkórházakon keresztül, 2008-tól pedig nemzetközi táboroztatási program is indult cseh és lengyel gyerekek részvételével. A CIB Alapítvány támogatásai révén a tábor több épülettel (például a CIB-lakkal), akadálypályával, szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas eszközökkel, továbbá kerti fejlesztő eszközökkel bővült. A CIB Bank dolgozói 2006-óta minden évben önkéntes munkával is hozzájárulnak a táborhely rendbetételéhez.  


Jelentéseink

Az alapítvány működéséről az alábbi dokumentumok nyújtanak részletes tájékoztatást:


Jelentések

Határozatok 


Határozatok 

Kapcsolat

  • A CIB Alapítvány adott, konkrét "Tenni tudunk" pályázati kiírásaival kapcsolatos kérdések esetén, kérjük, forduljon az alapítvány munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken: 

E-mailben:    

  • A CIB Alapítvánnyal kapcsolatos általános, nem " Tenni tudunk" pályázati kiíráshoz kapcsolódó kérdések esetén, kérjük, forduljon az alapítvány munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken: 

E-mailben:    

Postai úton:   1027 Budapest, Medve u. 4-14.

Telefonon:    (06-1) 802-3133

  • Az alapítvány hivatalos adatai:

Név: CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány
(CIB Social Responsibility Foundation)

Minősítés:   közhasznú szervezet (16.Pk.60.993/2005/3)

Székhely:   1027 Budapest, Medve u. 4-14.