EnglishAAA

Tenni Tudunk

Magyarország egyik meghatározó bankcsoportjaként egyre aktívabban kívánunk hozzájárulni társadalmi, gazdasági és természeti környezetünk fenntartható fejlődéséhez. Ennek érdekében arra törekszünk, hogy döntéseinkben fokozott figyelmet szenteljünk társadalmi, gazdasági, természeti környezetünk igényeinek és értékeinek.


Legutóbbi híreink

Megjelent a 2015-ös évről szóló fenntarthatósági jelentésünk

2016. 11. 08.

Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre

  • 2010 óta idén hatodik alkalommal csatlakozik a CIB Csoport a WWF nemzetközi klímavédelmi kezdeményezéséhez, a Föld órájához. A CIB 2016-ben is vállalja, hogy a Föld órája alatt központi épületei külső megvilágítását lekapcsolja, ahol ez technikailag megoldható. A demonstratív akcióval az ügyfelek és a munkatársak figyelmét is szeretnék ráirányítani a klíma- és környezetvédelem fontosságára.
2016. 03. 18.

20 millió forint támogatásra ír ki pályázatot a CIB Alapítvány - Idén ismét lesz „Tenni tudunk” pályázat

  • Közhasznú civil szervezetek, egyesületek, alapítványok pályázhatnak idén a CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány „Tenni tudunk” pályázatán. A téma a gyermekegészségügy, különös tekintettel a korai fejlesztésre. Az alapítvány összesen 20 millió forintot oszt majd szét.
2016. 02. 01.

Váltson levélről falevélre! – Környezettudatos kampány a CIB Banktól

  • „Ez a szórólap még akkor is tesz a környezetért, ha Ön egyszerűen eldobja” – ez is állhatna a CIB Bank környezettudatos kampányának tájékoztatóján, mellyel a bank az elektronikus bankszámlakivonatra váltásra bátorítja ügyfeleit.
2015. 05. 07.

Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre

  • 2010 óta idén ötödik alkalommal csatlakozik a CIB Csoport a WWF nemzetközi klímavédelmi kezdeményezéséhez, a Föld órájához.
2015. 03. 27.

195 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank a CIB Bank főtámogatásával

  • Eredményesen zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országszerte közel 140 városban, 257 helyszínen zajló hétvégi tartósélelmiszer gyűjtése. A kétnapos akció során összesen mintegy 195 tonna tartós élelmiszert gyűjtött 3500 önkéntes, ez a szám pedig 55 tonnával meghaladja a 2013-as értéket.
2014. 11. 30.


Szívügyeink

Bátor Tábor

"A Bátor Táborban az elmúlt tíz évben háromezer súlyos beteg táborozó kapta vissza elvesztett gyermekkorát. A szakmai elkötelezettség mellett ehhez kiszámíthatóságra, hosszú távú és
sokrétű együttműködésre van szükség támogatóinkkal.”

Küllői Péter, a Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumi elnöke

  • A CIB Alapítvány stratégiai partnerként hat éve járul ahhoz hozzá, hogy beteg gyermekek egy felejthetetlen élménytábor segítségével még több erőt gyűjtsenek gyógyulásukhoz. További információk a www.cibalapitvany.hu és a www.batortabor.hu honlapon.

Esőemberekért Egyesület

„Mindenkinek küldetése van a világban. Az érték bennünk van, a lehetőség a körülményeinkben. A kettő együtt a boldogság záloga. Az Esőemberekért Egyesület a boldog élet lehetőségét adja az autista fiataloknak.”

Schenk Lászlóné, Az Esőemberekért Egyesület elnöke

  • A CIB Bank és a CIB Alapítvány több alkalommal is hozzájárult ahhoz, hogy a tatai, autista fiatalokat foglalkoztató intézmény fiataljai által készített képek illetve bioélelmiszerek a lehető legtöbb emberhez jussanak el. További információk a www.cib.hu és a www.esotata.hu honlapon.

Élelmiszerbank

„Élelmiszerből nincsen felesleg, csak logisztikai, vagy esztétikai okokból kidobásra ítélt étel. 2005 óta már Magyarországon is azon dolgozik az Élelmiszerbank, hogy a kereskedelemben megjelenő „felesleget”, és a magánszemélyek adományait eljuttassa a rászorulóknak. Már több mint húszezer tonna élelmiszert osztottunk szét, és bízunk benne, hogy egyre többeknek nyújthatunk támogatást. Tudjuk, hogy egy falat segítség mindenhol elkél.”

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke

  • A CIB Csoport több száz munkatársa önkéntesként járult hozzá a 2011., 2012., 2013. és 2014. november végi országos élelmiszergyűjtési akció sikeréhez, és ezzel lehetővé tette, hogy Karácsony előtt 30 000 szükséget szenvedő családhoz jusson el élelmiszercsomag. 2014-ben összesen 194 tonna élelmiszert sikerült összegyűjteni. További információk a www.cib.hu és a www.elelmiszerbank.hu honlapon.

Bódvalenke

„Bódvalenke egy világtól elzárt, remény és esély nélküli falu volt. Ma világhírű, ahol egyszerre érzékelhető roma polgártársaink művészetének lenyűgöző ereje és egy kis közösség őszinte erőfeszítése a fennmaradásra. Talán nem túlzás: olyan hely, ahol megszületett a csoda...”

Pásztor Eszter, a Bódvalenke-Freskófalu projektvezetője

  • A CIB Alapítvány idén már harmadik éve fordít jelentős figyelmet a társadalmi bevonás
    bódvalenkei modelljére, és ezzel hozzájárul, hogy egy mélyszegénységben élő település kitörjön a reménytelenség gyűrűjéből. További információk a www.cibalapitvany.hu és a www.bodvalenke.eu honlapon.


Néhány érdekes adat a CIB Csoport 2015-ös fenntarthatósági jelentéséből

26 547 000 : A CIB Bank 2015-ben 26 millió forinttal támogatta a rászorulókat 37 település 61 fiókjának bevonásával. Mit gondol, hány rászurolónak tudott közvetlenül segíteni ezáltal?

11 millió: A CIB Alapítvány 11 millió forinttal támogatást adott két civil szervezetnek 2015-ben. Melyik két szervezetet támogatta 2015-ben a CIB  Alapítvány?

458 109: A CIB Csoport ügyfeleinek száma 458 106. Ebből vajon mekkora a lakossági  ügyfelek aránya?

36 913: Összesen 36 913 GJ-lal csökkent az összes energiafelhasználás tavaly a CIB Csoportnál. Vajon mekkora arányt tesznek ki a megújuló energiák a felhasználásban?

3 317: A CIB Csoport összes beszállítójából 3317 darab magyarországi székhellyel rendelkezik. Vajon hány millió forint helyi beszerzést jelent ez?

350: Tavaly a CIB munkatársai közül 350 fő vett részt önkéntesen az élelmiszergyűjtő programon. Hány tonna étel gyűlt össze?

260: A minimálbér 260%-ának felel meg a CIB Csoportnál dolgozó pályakezdők fizetése. Vajon hány fő dolgozik határozatlan munkaszerződéssel és mekkora a kölcsönzött munkaerő aránya?

83: Tavaly 83 fiók biztosította az országos lefedettséget. Ennek hány százaléka akadálymentesített?

40 : Figyelembe véve ügyfeleink igényeit, már 40 gyereksarok működik fiókjainkban. Összesen hány saját ATM segíti az ügyfelek pénzgazdálkodását?

35,3: Az egy főre eső képzési óraszám 35,3 volt 2015-ben. Munkatársaink fejlesztése fontos számunkra. Hány fő vehetett részt nyelvtanfolyamon?

3: A CIB Csoport három központi épületén működő napkollektor három családi ház átlagos éves gázfogyasztásának megfelelő mennyiséget állít elő. Hány tonna üvegházhatású gáz kibocsátását előzzük meg ezzel?

0: A CIB Bank által felhasznált papírok teljes egészében újrahasznosíthatóak. Vajon mennyi a CIB Internet Bank aktív ügyfeleinek száma?


További érdekes információt talál és válaszokat a feltett kérdésekre a 2015-ös fenntarthatósági jelentésben.


Korábbi híreink
Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre 2014. 03. 28.
Kívánságlistás ajándékok beteg debreceni gyerekeknek 2013. 12. 19.
140 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2013. 11. 24.
Publikálta fenntarthatósági jelentését a CIB 2013. 09. 11.
Június 5: az ENSZ Környezetvédelmi Világnap 2013. 06. 05.
Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre 2013. 3. 22.
Használt orvosi műszer adományozási felhívás 2012. 12. 13.
Társadalmi felelősségvállalásban ismét példamutató lett a CIB Bank 2012. 11. 22.

Országos élelmiszer-gyűjtési nap a CIB Bank támogatásával

2012. 11. 20.

Látáskönnyített CIB Internet Bank

2012. 10. 30.

Elkészült a CIB Csoport 2011-es fenntarthatósági jelentése

2012. 10. 29.

ENSZ Környezetvédelmi Világnap - 2012. június 5.

2012. 6. 5.

A CIB tulajdonosa Olaszország legzöldebb bankja

2012. 5. 2.

Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre

2012. 3. 27.

Országos élelmiszer-gyűjtési nap a CIB Bank támogatásával

2011. 11. 22.

Elkészült a CIB Csoport 2010-es fenntarthatósági jelentése

2011. 9. 28.

Sikeres adománygyűjtés egy új gyermek-mentőautóért

2011. 5. 16.

Díjazták a CIB nagycsaládosok iránti elkötelezettségét 2011. 4. 18.
Ismét BANKÁRADÁS - Banki rockzenekarok a gyermekmentésért 2011. 3. 23.
A CIB Csoport idén is csatlakozott a Föld órája programhoz 2011. 3. 9.
A társadalmi integrációért írt ki új pályázatot a CIB Alapítvány 2011. 2. 23.
CIB Bank: Példamutatás a felelős működésben 2010.12. 17.
CIB Alapítvány a gyermekegészség-védelemért 2010.12. 9.
Elkészült a CIB Csoport 2009-es fenntarthatósági jelentése 2010.10. 5.
Új pályázati kiírás a CIB Alapítványnál 2010.10. 1.
A CIB Csoport adományai az árvízkárosultak megsegítésére 2010. 7. 15.
Rövidebb várakozási idő a Heim Pál Kórházban 2010. 5. 19.
A CIB Csoport dobogós helyezésével a legjobb lett a hazai pénzintézetek között a felelős működés rangsorában 2010. 5. 6.
Bátrak színes világa - gyermekfestmény kiállítás 2010. 4. 19.


Üzleti stratégiánk kialakításakor az is fontos célunk, hogy érintettjeink (munkatársak, ügyfelek, tulajdonos, beszállítók stb.) számára szilárd és hosszú távon meghatározó értékeket hozzunk létre. Ez azt jelenti, hogy megpróbálunk érzékenyen figyelni társadalmi, ökológiai és munkahelyi környezetünk egyensúlyaira. Hiszünk abban, hogy egy fenntarthatóan működő vállalat hosszú távon képes részvényesi értéket létrehozni azáltal, hogy megragadja a gazdasági, környezeti és társadalmi kihívásokban rejlő lehetőségeket, illetve lehetőségeihez mérten kezeli az ezekhez kapcsolódó kockázatokat is.


Kérjük, vállalatunk társadalmi felelősségvállalásával (CSR) kapcsolatos kérdéseivel, javaslataival forduljon bizalommal a CIB Bank Marketing és Kommunikáció területének munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken:

CIB Bank Zrt.
Marketing és Kommunikáció
1027 Budapest, Medve utca 4-14.

Telefon: (1) 423 1000
Telefax: (1) 489 6620

E-mail:

Ha szeretné megtudni, hogy az anyavállalatunk, az Intesa Sanpaolo mit tesz a fenntartható fejlődésért, akkor látogassa meg a bank honlapját.


Értékeink
Vállalatirányítás
Vállalásaink, legfontosabb mutatóink
Környezeti hatásaink
Felelősséggel munkatársainkért
Felelősséggel a szolgáltatásokban
A CIB a tágabb közösségben
Érintettek
Beszállítói kapcsolataink
Jelentéseink
Nemzetközi egyezmények és szervezeti tagságok