EnglishAAA

Vállalatok

2018-06-14 05:42 - Megszűnt az áfacsalási nyomozás a Masterplastnál - Mi jön most a cégnél? (portfolio.hu)
2015-ben nyomozás indult a Masterplast egyik leányvállalatával és annak alkalmazottaival szemben, mivel a NAV gyanúja szerint a vállalatnál jogtalanul igényeltek vissza áfát, amivel különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás történt. A nyomozás az ügy komplexitása miatt évekig húzódott, most azonban megszüntették, mivel az illetékes főügyészség szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Az ügy tanulságairól Tibor Dáviddal, a Masterplast elnökével beszélgettünk.

Pontosan miről határozott a már 2015 óta húzódó ügyben a főügyészség?

A Fejér Megyei Főügyészség bűncselekmény hiányában megszűntette a NAV által indított nyomozást, ami közel két év nyolc hónappal ezelőtt kezdődött. Ez azt jelenti, hogy a két munkatársunk, vagyis az egyik volt munkatársunk és az egyik vezetőnk ellen, valamint a jogi személlyel, a Masterplast kft.-vel szemben folyó nyomozást is megszüntették. Mi 2015. október 20-án szembesültünk az üggyel, ami azzal indult, hogy a volt kollégánkat először őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, ezzel indult el számunkra a NAV Bűnügyi Igazgatóságán a büntető ügy. Amikor erről értesültünk, akkor egy átfogó belső vizsgálatot hajtottunk végre, amely biztosított minket arról, hogy jogszerűen jártunk el. Azóta zajlott a NAV nyomozása, amely tavaly ősszel zárult le, az ügyészség pedig most döntött úgy, hogy bűncselekmény hiányában megszűnteti a nyomozást és lezárja az eljárást.

Mire alapozta a NAV a gyanúját?

Ezt pontosan nem tudom. A NAV gyanúja az volt, hogy a Masterplast kft.-nél visszaélés történt. Általában az történik, hogy a nyomozati szakasz lezárultát követően az ügyészség vádat emel, és akkor megkezdődik a bírósági eljárás, a mostani ügyben azonban a nyomozás adatai alapján az ügyészség azt állapította meg, és ez a kulcskérdés, hogy nem történt bűncselekmény.

2015 óta tartott a nyomozás. Miért húzódott el ennyire?

Összetett volt az ügy, ugyanis Olaszországból származó, és részben Szlovákiába értékesített termék állt a NAV vizsgálatának középpontjában, ezért több ország adóhatóságát is be kellett vonni, a nemzetközi megkeresések húzódhattak el. Nyilván nem örülünk annak, hogy a vizsgálatok ennyire elhúzódtak, de utólag visszanézve azt mondhatjuk, hogy egy vállalat erejét mutatja az is, hogy egy ilyen súlyú ügy árnyékában is egyre javuló teljesítményt nyújtottunk az elmúlt években.

Mi történt a büntetéssel? Részben vagy egészben fizetett már a Masterplast?

227 millió forint összegű feltételezett jogtalan áfa-visszaigénylés szerepelt az ügyben, a büntetési tétel ennek akár a háromszorosa, vagyis akár 681 millió forint is lehetett volna, az ügy azonban lezárult, semmilyen büntetést nem kellett fizetnünk.

Annak idején iparági szereplőkkel beszélgetve gyakran felmerült, hogy az építőipar igencsak fertőzött, akkoriban nem volt kirívó eset az áfacsalás. Történt ebben változás?

2015-ben, amikor az ügyben szereplő gazdasági események történtek az építőipar fertőzöttsége még lényegesen magasabb volt, mint most. Az elmúlt három évben azonban rengeteget tisztult, köszönhetően a kivitelezői oldalon a fordított áfa alkalmazásának, de az 5 százalékos új lakásra vonatkozó áfa bevezetése is egy egészen más környezetet teremtett. Azt gondolom, hogy mára az építőipar ilyen jellegű fertőzöttsége az országos átlag alatt van, részben a NAV szigorú intézkedéseinek is köszönhetően.

Miben változott a Masterplast működése az ügy hatására?

Azt megtanultuk, hogy önmagában az már ma nem elég a beszállítónkkal kialakított kapcsolatainkban, hogy rutin szerűen ellenőrizzük a partnereket. Mióta szembesültünk ezzel az üggyel, azóta alapos elemzés alá vetünk minden aktív és potenciális beszállítót, miközben korában csak alapvető adatokat kértünk be, most már alapos átvilágításon esnek át a cégek. Még a lehetőségét is elkerüljük annak, hogy a jövőben ilyen ügybe keveredjünk.

Történtek változtatások a belső ellenőrzésben is?

Azt gondoljuk, hogy a kollégáink minden szempontból gondosan, alaposan jártak el, itt az általános vállalatellenőrzési sztenderdeket állítottuk még szigorúbbra. A kollégáink nem hibáztak, a belső szabályzatunknak megfelelően kérték be az ügyben szereplő beszállítóktól a megfelelő igazolásokat.

Mennyire terhelte meg a céget az ügyben folytatott nyomozás?

Ennek az ügynek a számunkra fontos olvasata, hogy az, hogy az elmúlt két év nyolc hónapban rengeteg időt, pénzt, menedzsment-kapacitást kötött le a vizsgálat, és folyamatosan egyfajta fenyegetettségben éltünk. Azonban a nyomozás és az eljárás lezárásával a vállalat visszakapta a becsületét, a hírnevét, a tisztaságát azzal, hogy megállapították, amit mi a kezdetektől fogva mondunk, vagyis, hogy normál kereskedelmi ügyletet bonyolítottunk, nem történt semminemű bűncselekmény. Nehéz kő gördült le ezzel a vállunkról, biztos vagyok abban, hogy a cég eredményességét, a stratégia megvalósítását nagyban fogja segíteni, hogy már nem akadályoz, húz minket vissza minket vissza ez a teher. Óriási felszabadultságérzés van bennünk, a kollégákban, a cég munkatársaiban. Különösen a mostani időszakban fontos ez, amikor minden vállalat küzd azért, hogy vonzó munkahely legyen az alkalmazottai számára. Nagyon nem mindegy, hogy tisztán, vagy egy bűnvádi eljárás alatti megbélyegzéssel kénytelen a vállalat működni, akár a hitelezők, akár a beszállítók, akár a munkavállalók szemében.

Vélhetően az adóhatóság is tanul a hasonló ügyekből.

A NAV oldalán talán az a legfontosabb tanulság, hogy amikor egy áfacsalási ügy felmerül, az ügyben szereplő vállalatok érintettsége nagyon különböző lehet. Általában minden áfacsalási láncban van egy balek, amelyik általában nagyvállalat, és általában nem részese ezeknek az ügyeknek, viszont valamilyen szinten érintett, ezért az adóhatóságnak az ügyek ezt a fajta árnyaltságát tudnia kell kezelni. Régebben az áfacsalási ügyeknek a felgöngyölítése egy kaptafára ment, ma már a hatóság is jobban kezeli, árnyaltabban közelíti meg a hasonló ügyeket és az azokban szereplő vállalatokat.

Miért kellett felfüggeszteni tegnap a Masterplast részvények kereskedését? Hogyan befolyásolhatja a vállalat és a részvények megítélését a főügyészség döntése?

Egyrészt a nyomozás megszüntetéséről szóló ítéletet nem csak mi, hanem az ügyben más érinettek is megkaphatták, illetve meg akartuk várni a hivatalos értesítés kézhezvételét, ezért szükséges volt a részvények kereskedésének felfüggesztése. Az elemzőkkel, befektetőkkel folytatott beszélgetések alapján úgy látjuk, hogy az ügy miatt egy állandó kockázat merült fel a Masterplasttal kapcsolatban, ez pedig beépült az árba, mivel azonban ez a diszkont tényező most kikerül, reményeink szerint pozitív hatása lesz a vállalat értékére és a részvények árfolyamára. Úgy gondoljuk ez egy jelentősnek számító jó hír a vállalat értékelésének szempontjából is.

Akkor most jön a pezsgőbontás?

Igen, abszolút. Tényleg azt gondolom, hogy azzal, hogy a stratégiánk megvalósítására és az eredményességünk további javítására tudunk teljes erőnkkel fókuszálni, azzal óriási energiák szabadulhatnak fel. Azt viszont kötelességünk megvizsgálni, hogy kártérítési igény indokolt-e, indítunk-e kártérítési pert az ügyészséggel szemben, hiszen rengeteg többletköltségünk keletkezett és reputációs oldalon is komoly veszteséget szenvedtünk el. A legfontosabb viszont az, hogy az ügy lezárult, ez a teher legördült a vállunkról. Azt gondoljuk, hogy ezek után szárnyakat kap a Masterplast, és az egyébként erős első negyedév után azt látjuk, hogy a második negyedévünk is igazán kiválóan alakul.

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Vállalatok / 2018-06-24 12:14
Egy olajaszállító hajó sérülése miatt nagymennyiségű, 200 tonna fűtőolaj ömlött a tengerbe a ...
Vállalatok / 2018-06-24 06:02
A Ford 1964 óta gyárt Mustangokat, a mára kultikussá vált amerikai izomautó természetesen rengeteget ...
Vállalatok / 2018-06-23 15:17
Szombat délelőtt jelentős káosz alakult ki Ferihegyen, miután a Wizzair légitársaság rendszere ...
Vállalatok / 2018-06-23 06:01
Hiába biztonsági előírások és intézkedések tömkelege, sajnos még mindig évente több ezren halnak meg ...
Vállalatok / 2018-06-22 21:05
Donald Trump ma Twitteren üzent Európának, 20 százalékos vámot vetne ki az Európából USA-ba ...
Olvassa az Intesa Sanpaolo csoport híreit
a world.intesasanpaolo.com oldalon!