EnglishAAA

Vállalatok

2018-01-12 11:44 - Lázad a Facebook vezére - Csökkenhet a látogatottság (portfolio.hu)
Mark Zuckerberg 2018-as az újévi fogadalma, hogy jobbá teszi a Facebookot. Ígérete beváltását már meg is kezdte, a hírfolyam jelentős változtatását helyezte kilátásba. A világ legnagyobb közösségi oldala a hírek szűrésén úgy módosítaná, hogy az ismerőseink posztjai legyenek a hangsúlyosabbak és visszaszorítsák a média és a különböző márkák hivatalos oldalainak posztjait - legalábbis azokat, amelyek nem hirdetések. A befektetőknek elsőre ez nem igazán tetszik, esik a Facebook részvényeinek árfolyama. Tartanak attól, hogy rövid távon csökken a látogatottság és vége az 50-70 százalékos profitnövekedések időszakának. És nem teljesen alaptalanul.

Nagy változások jönnek a Facebooknál


A Facebook a világ első számú közösségi oldala. Az algoritmus, ami eddig priorizálta a felhasználók számára a tartalmakat, az alapján dolgozott, hogy a többi felhasználóban milyen reakciókat váltott ki egy-egy poszt: vagyis azt feltételezte, hogy ami több lájkot kapott, az érdekesebb a felhasználóknak, így kiemelte a hírfolyamban.
Zuckerberg közölte, hogy a termékfejlesztők most olyan algoritmuson dolgoznak, ami kiválogatja egy-egy felhasználónak azokat a releváns tartalmakat, amelyek minőségibb közösségi interakciókat válthatnak ki, például a kommentekben vitákat indíthatnak el.


Vannak olyan hírek, amelyek el tudnak indítani vitákat fontos kérdésekben. De manapság túl sok az olyan tartalom, az olyan videók és hírek, amelyek csak passzív élményt nyújtanak... A cél, hogy a felhasználók több időt töltsenek a Facebookon, és hogy értékesebb legyen az az idő, amit a közösségi oldalon töltenek
- mondta el a Facebook alapítója.

A Facebook alelnöke hozzátette, hogy a hirdetési rendszert nem érintik a változások.

Kinek fájhat a Facebook lépése?


Mark Zuckerberg szerint a lépés rövid távon valószínűleg ronthat néhány statisztikán, de hosszú távon hasznos lesz mind a felhasználóknak, mind pedig a vállalati ügyfeleknek és hirdetőknek. A médiapiac szereplőinek nem kedvez az, hogy a Facebook igyekszik a hírfolyamról visszaszorítani a nem fizetett posztokat. Minél inkább a Facebookra támaszkodott valaki az olvasottság növelésében, annál nagyobb lesz a veszteség. Az oldalak azt fogják tapasztalni, hogy csökken az elérésük, a forgalmuk és a videók megtekintése pedig visszaesik.

A Facebookot ért sok kritika, mint például az álhírek terjesztése után, vagy az amerikai választás potenciálisan befolyásoló, fizetett orosz hirdetésekkel kapcsolatos botrány után várható volt, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni a Facebook és változtatni fog valamin. Már a saját korábbi vezetők is kikeltek a Facebook ellen, volt, aki egyenesen azt nyilatkozta, a hogy a Facebook tönkretette a társadalmat. Tény, hogy havi 2 milliárd felhasználójával nagy a felelősség a cégen, hogy mit enged a hírfolyamába.


Elsőre úgy tűnik, hogy ez a lépés egy pálfordulás ahhoz képest, hogy pár éve még a Facebook azt tűzte ki célul, hogy egy híraggregátor oldallá váljon. Igyekszik a hírfolyam "elüzletiesedését visszafordítani. Ez alapján elképzelhető, hogy rövid távon bizonyos mutatók romlanak, például a felhasználók reakciói visszaszorulnak és a látogatottság is esik, ha nem hírt olvasni járnak majd a Facebookra az emberek.

Mi lesz most a Facebooknál?


Hosszú távon viszont kedvezhet a Facebooknak a "minőségibb" tartalom, előbb-utóbb visszaszokhatnak újra a felhasználók és több időt tölthetnek az oldalon a társaság várakozásai szerint. Mindig is ez volt a Facebook vonzereje a digitális hirdetési piac többi szereplőjével szemben, hogy sokkal több időt töltenek a közösségi oldalon az emberek, mint bárhol máshol. Az szintén a Facebook malmára hajthatja a vizet, hogy ha a híroldalak csak költekezéssel és fizetett hirdetésekkel érhetik el, hogy a hírfolyamban megjelenjenek.

A Facebook gyakorlatilag hirdetésekből él, a legutóbbi negyedévben a teljes bevétel 98 százalékát adta. A cég a videós hirdetésekben bízott az elmúlt években, és ennek megfelelően igyekezett felülreprezentálni a videós tartalmakat a hírfolyamban. A hirdetések és a tartalomszolgáltatás jövőjének gondolta a videókat, tavaly elindult a Facebook Watch, ami élő sporteseményektől kezdve valóságshow-ig széleskörű tartalmat kínált. Mind a cég, mind az elemzők abban reménykedtek, hogy ez majd hatalmas bevételeket hoz a jövőben. De ha szándékosan visszaszorítják a videók nézettségét, akkor ez a hirdetési forma kevésbé lesz érdekes. Mark Zuckerberg közlése szerint annak tudatában viszi véghez a változtatásokat, hogy ez akár a vállalat profitján is nyomot hagyhat.

Lázad a Facebook vezére - Csökkenhet a látogatottság
Klikk a képre!

A Facebook bevételeinek megoszlása, forrás: Facebook

Persze azért dráma nincs egyelőre, a Facebook stabilan hozza a növekedést, erős profitrátákkal működik és termeli a készpénzt: a harmadik negyedévben 50 százalékos bevételnövekedés mellett közel 80 százalékkal nőtt év/év alapon a Facebook nettó eredménye. A működési eredményszintje 50 százalék volt a július-szeptemberi időszakban és közel 1 milliárd dollárral nőtt a készpénzállománya. De az elemzői várakozásokon is az látszik, hogy a növekedés lassulásával számolnak az elemzők.

Lázad a Facebook vezére - Csökkenhet a látogatottság


A befektetők nem örülnek


A befektetők ennek kevésbé örülnek a bejelentésnek, az általánosan jó részvénypiaci hangulat közepette 2,4 százalékos mínuszban jár a Facebook árfolyama a nyitás előtti kereskedésben.

Lázad a Facebook vezére - Csökkenhet a látogatottság


A címlapkép forrása: AFP, fotós: Josh Edelsohn

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Vállalatok / 2018-04-24 18:54
Az ízesített kólák és a cukormentes üdítők miatt megy nagyon jól most a Coca-Colának. Kifejezetten ...
Vállalatok / 2018-04-24 18:37
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr ...
Vállalatok / 2018-04-24 17:49
Bár a vezető amerikai részvényindexek ma nem mozdultak el érdemben, egyedi részvényekben vannak nagy ...
Vállalatok / 2018-04-24 17:29
Betiltják a lakáskiadást turistáknak Palmán, a lépés modellként szolgálhat más városok számára is. ...
Vállalatok / 2018-04-24 13:21
Tovább növeli munkatársai létszámát a magyarországi Aldi. Az áruházi eladók és a logisztikai ...
Olvassa az Intesa Sanpaolo csoport híreit
a world.intesasanpaolo.com oldalon!