EnglishAAA

Ingatlan

2018-01-05 11:42 - Tíz éve nem adtak el annyi lakást, mint 2017-ben (portfolio.hu)
2017 decemberében országosan 9787 ingatlan adásvétel bonyolódott, ami a novemberhez képest ugyan csökkenést jelent, de még így is magasabb érték, mint az azt megelőző év utolsó hónapjában - derül ki a Duna House legújabb tranzakciószám-becsléséből.

Az éves szezonalitásnak megfelelően csökkent év végére az ingatlan adásvételek száma, de 2016 decemberéhez képest így is 6 százalékos volt a növekedés. A két év utolsó negyedéveit összevetve, 2016-hoz képest 10 százalékkal nőtt a tranzakciók becsült száma. Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, 2017-ben nem ismétlődött meg a 2016-os második féléves visszaesés, az értékek sokkal kiegyenlítettebb képet mutattak az év során.

Tíz éve nem adtak el annyi lakást, mint 2017-ben

A cég becslése szerint 2017-ben összesen 148 896 tranzakció történt, ami nem sokkal marad el a 2008-as 154 ezres számtól. A KSH adatai alapján 2016-ban 146 302 ingatlan adásvétel zajlott, a szokásosnál nagyobb azonban a bizonytalanság a becslést illetően, mivel nem áll elegendő adat rendelkezésre az új építésű átadások mennyiségére vonatkozóan.

Portfolio Ingatlanmagazin - Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar ingatlanpiacon


Tíz éve nem adtak el annyi lakást, mint 2017-benAz ingatlanpiac szárnyalása 2017-ben is folytatódott, de a gyors felívelés újfajta kockázatokat is hozott. Az építőipari kapacitással és a munkabérekkel kapcsolatos problémák miatt a projektek folyamatosan drágulnak, ami gyakran a fejlesztőket is újratervezésre kényszeríti. Ez azonban nem szab gátat a beruházásoknak, a következő években több tízezer új építésű lakás, félmillió négyzetméternél is több modern irodaterület, ezret meghaladó 4 és 5 csillagos szállodai szoba, logisztikai csarnokok és hatalmas új székházak - Telekom, MOL, OTP - készülhetnek el. Az 50 legbefolyásosabb ingatlanpiaci szereplő között most is jelen vannak a legnagyobb cégek képviselői, az ismert nevek mellé azonban egyre több új versenytárs zárkózik fel.

A legfrissebb számot keresd a Portfolio Könyvesboltban vagy a nagyobb újságárusoknál!

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Ingatlan / 2018-01-19 11:38
A világ városokban élő lakossága 1950-ben 746 millió volt, míg 2014-re 3,9 milliárdra nőtt, és ...
Ingatlan / 2018-01-18 14:30
A 2017 harmadik negyedévi stagnálás után úgy tűnt, hogy nem csökken tovább az üresen álló ...
Ingatlan / 2018-01-18 13:18
Egy év alatt 4,6 százalékot drágultak a lakások az EU-ban, az Eurózónában pedig 4,1 százalékos volt ...
Ingatlan / 2018-01-18 10:25
Továbbra sem tudott emelkedni a még mindig rekordalacsony szinten álló üresedési ráta, az irodapiac ...
Ingatlan / 2018-01-17 15:01
A magánszemélyek hirdetésein és a nagyobb fejlesztőkön túl, a Fővárosi Önkormányzat is kínál eladó, ...
Olvassa az Intesa Sanpaolo csoport híreit
a world.intesasanpaolo.com oldalon!