EnglishAAA

Befektetési alapok

2017-10-13 08:59 - Elbukta vagyonának nagy részét a világ egyik első női befektetési guruja (portfolio.hu)
Jamie Zimmerman, a világ egyik első női hedge fund menedzsere 2015 óta elvesztette kezelt vagyonának több mint 75%-át, elsősorban a befektetők pénzkivonása miatt. A két év, tíz hónapja még 3,24 milliárd dollárt kezelő Litespeed Partners vagyonából mára alig 725 millió dollár maradt.

A Litespeed csőd szélére jutott vállalatokba fektet, valamint fúziókon és felvásárlásokon is szokott keresni. Az ilyen jellegű, úgynevezett "eseményvezérelt" alapokból csak tavaly mintegy 38 milliárd dollárt vettek ki az ügyfelek a Hedge Fund Research adatai szerint. Több nagyobb alap, mint a Perry Capital, az Eton Park és kisebbek, mint a Chesapeake Partners is bedobták a törölközőt az elmúlt időben.

A Litespeed teljesítménye egyébként idén eddig egész jó volt, szeptemberig mintegy 5,9%-os hozamot tudott elérni alapjával Zimmerman és szakemberei - ami teljesen megegyezik a szektorátlaggal. Tavaly 1,9%-ot hozott az alap, míg 2015-ben -11,5%, 2014-ben pedig -5,31% volt a teljesítménye.

Zimmerman 2000-ben indította a hedge fundot, mindössze 4 millió dolláros kezelt vagyonnal. Ő az egyik azon nagyon kevés nő közül, aki szenior tisztséget tölt be a vagyonkezelésben: 2012-es adatok szerint a hedge fund guruk mindössze 3%-a nő. Elmondása szerint egyébként a szektorban teljesen mindegy, hogy ki milyen nemű, ez nem befolyásol semmit.

(Business Insider)

A hírek szerkesztését a CIB Bank tartalomszolgáltató partnerei végzik. Az itt leírtak nem feltétlenül tükrözik a CIB Bank véleményét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Befektetési alapok / 2018-07-17 13:16
A három szintes CFA vizsgát titulálják a legnehezebb pénzügyi vizsgának a világon, így az, akinek ...
Befektetési alapok / 2018-07-17 12:37
Csak júniusban több mint 40 milliárd forint áramlott a hazai ingatlanalapokba, ezzel a kategória ...
Befektetési alapok / 2018-07-16 15:45
Június végén zárult a tankönyvrendelés, és a legfrissebb adatok szerint országosan már több mint 200 ...
Befektetési alapok / 2018-07-16 10:13
Beszáll a kriptopénz-világba Steve Cohen, az egykor "hedge fund királyként" emlegetett bukott ...
Befektetési alapok / 2018-07-13 16:24
2017-ben történt meg először, hogy az európai befektetési alapokban kezelt vagyon meghaladta a 15 ...
Olvassa az Intesa Sanpaolo csoport híreit
a world.intesasanpaolo.com oldalon!