• Nincs találat

Giosetta Fioroni: Az olasz pop art Ezüst Utazója

Elkötelezettség a művészet iránt

Giosetta Fioroni: Az olasz pop art Ezüst Utazója

A Piazza del Popolo iskola egyetlen női tagja a nyolcvanas éveiben is meglovagolja a népszerűség hullámát. Vásznainak hűvös, visszafogott színvilága, amelyet az ezüst zománcfesték használata jellemez, minden eddiginél aktuálisabbá teszi munkáit – és az aukciókon egyre magasabb áron találnak gazdára.

Alastair Smart

27/02/2018

Giosetta Fioroni olasz pop-art művésznek hihetetlenül sokáig kellett várnia a nemzetközi elismerésre – de most, a nyolcvanas éveiben végre kijutott neki belőle. Ebben az évtizedben volt az első önálló kiállítása Londonban és New Yorkban (a Partners & Mucciaccia, illetve a Drawing Centerben). A moszkvai Modern Művészetek Múzeumában nemrég ért véget az 1960-as években készült munkáiból rendezett, nagyszabású kiállítás. Fioroni még a Valentino divatháztól is felkérést kapott, hogy működjön közre a 2014-es őszi kollekció elkészítésében.
Műveinek ára is az egekbe szökött. Alkotásainak tulajdonosai egészen a közelmúltig nem adták el a munkáit, mert nem volt rá piac. 2014-ben még 10 ezer font volt a legmagasabb ár, amennyiért egy műve elkelt. 2017 áprilisában, a Christie's milánói árverésén Interno familiare című festménye már 74 ezer fontért talált vevőre.
De ki is volt valójában Giosetta Fioroni? Miért jelentős, amit alkotott? És miután a 20. században oly hosszú időn át mellőzték, miért került a 21. században egyszeriben az érdeklődés középpontjába?

"Giosetta Fioroni
(Róma 1932)
Cím nélkül, 1957
olaj, vászon, 69,5 x 50 cm
Intesa Sanpaolo gyűjtemény"

Fioroni 1932-ben született Rómában, művész szülők gyermekeként (apja szobrász, édesanyja festő volt), és az 1960-as években vált híressé a „Piazza del Popolo iskola” követőjeként, amely lényegében Olaszország válasza volt a pop art irányzatra. Egyedüli női tagja volt a csoportnak, amelynek tagjai között ott találjuk Mario Schifanót, Tano Festát, Mimmo Rotellát és Franco Angelit is (az iskola nevét a római térről kapta, amelynek kávézóiban a tagok rendszeresen összegyűltek).
Eltekintve attól, hogy Schifano egyes művein felhasználta a Coca-Cola logóját, az olasz pop-art művészek amerikai társaiktól eltérően nem annyira a mindennapi fogyasztási cikkekből merítették témáikat, hanem kifejezetten olasz kulturális utalásokból.
Festa például kiapadhatatlan ihletforrásra lelt Michelangelónak a Sixtus-kápolna mennyezetén látható, Az ember teremtése című jelenetében. Eközben 1965-ös Részlet a Vénusz születéséből című képén Fioroni – a névadó istennő arcának közeli ábrázolásával – egyfajta skizofrén megközelítésben értelmezte át Botticelli remekművét.

A mű az Intesa Sanpaolo modern és kortárs olasz művészeti gyűjteményének részét képezi, és szerepel a 101/900 című új kiadványban is, amely a bank 101 legjobb 20. századi művét tartalmazza.

Olaszként Festa és Fioroni számára a reneszánsz ikonográfia épp olyan ismerős volt, mint az amerikaiaknak a Campbell levesesdoboz (Andy Warhol talán leghíresebb pop-art művének ihletője).
A másik lényeges különbség az volt, hogy míg az Egyesült Államokban a pop-art művészek gépi technikákat alkalmaztak, mint például a szitanyomás, addig az olaszok jobbára ragaszkodtak a kézzel készült alkotásokhoz. Ami Fioronit illeti, szívesen alkotott monokróm képeket, és híres az ezüst zománcfesték használatáról.
Ez kísérteties hangulatot, vagy ahogy ő maga fogalmazott, „álomszerű lüktetést” kölcsönzött művészetének – témái olyanok, mint egy messziről felbukkanó emlék, amely mintha bármelyik pillanatban újra eltűnhetne. Szokása volt művein csupán ceruzával odabiggyesztett, szerény jelzéseket hagyni, ami szintén a mulandóság érzését hangsúlyozta.
Ha már a mulandóságnál tartunk, Fioroniról – bár továbbra is alkotott – az 1970-es években egyre inkább elterelődött a közfigyelem. Addigra az olasz művészet továbblépett: a pop-art helyett már az Arte Povera mozgalommal azonosították.

1965-ös Részlet a Vénusz születéséből című képén Fioroni – a névadó istennő arcának közeli ábrázolásával – egyfajta skizofrén megközelítésben értelmezte át Botticelli remekművét

"Giosetta Fioroni
(Róma 1932)
Asciuga ali, 1995
vas, 183 x 130 x 80 cm
Intesa Sanpaolo gyűjtemény"

Ami Fioroni látványos visszatérését illeti ebben az évtizedben – a művész olyan szintű nemzetközi elismerést kap, amilyet még fénykorában, a hatvanas években sem –, ez részben annak tudható be, hogy a legtöbb háború utáni olasz műalkotás ára ugrásszerű emelkedésnek indult az utóbbi időben. A kritikusok által régóta nagyra tartott munkásság némi késéssel a gyűjtők érdeklődését is felkeltette.
Különösen a pop-artnál egyre inkább elfogadottá válik az a nézet, hogy nemzetközi hatású mozgalomról beszélhetünk (nem pedig szinte kizárólag amerikairól, ahogyan azt korábban állították), amelynek egyik legélénkebb központja Olaszországban alakult ki. 2016-ban Mimmo Rotella lett az első olasz pop-art művész, akinek egy műve árverésen átlépte az egymillió fontos (és az egymillió eurós) álomhatárt. A Piazza del Popolo iskola egyedüli női képviselőjeként Fioroni az elkövetkező években gyaníthatóan még nagyobb népszerűségre tehet szert.

Szenvedélye volt szerény ceruzajegyeket alkalmazni mellyel hangsúlyozta a mulandóság érzését.

És akkor ott vannak az alanyai. Leggyakrabban színésznők vagy női modellek voltak, akiknek Fioroni arculatát divat- és életmódmagazinokból alakította át. Manapság sikerül nosztalgiát kelteniük a divat és a film dicsőséges, letűnt korszaka – a hatvanas évek – iránt, amikor a sztárok megőrizték a csábító, rejtélyes szépséget a dús szempillák és a drámai szemhéjfesték mögött.

Fioroni azonban azzal, hogy alanyai arcára koncentrált, és keveset ragadt meg a ruházatból vagy a háttérből, arról is gondoskodott, hogy azt sugározzák, amit éteri és időtlen szépségnek nevezhetünk. Nehéz elképzelni, hogy valaha is kimennek a divatból.

Ossza meg barátaival

További tartalmak

Biogazdaság: gondolatok a fenntarthatóságról
Stefano Del Punta: a változás bajnoka, a jövő építője
Tervezzünk okos városokat
Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
9. Bankkártya tiltás
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4
7. Moratórium

A CIB honlap sütiket használ, ezek segítségével tudjuk biztosítani a legjobb böngészési élményt. Az összes süti elfogadására kattintva, Ön beleegyezik, hogy a sütiket eltároljuk az eszközén. A sütik segítségével megkönnyítjük az oldalon a navigációt, és azokat az oldalhasználat elemzésére és marketing célokra használjuk fel. (Süti szabályzat)