• Nincs találat

Cirmos? Vagy kormos?

Bármelyiket is keresi, az Önhöz illő barát talán egy állatmenhelyen várja!

2. oldal

Bingó (1 éves)

Kan. 

Ninához hasonlóan én is egy másik menhelyről érkeztem, ott Buddhának hívtak a többiek. Hogy miért? Mert én vagyok az egyik legnyugodtabb kutyus a menhelyen, tőlem aztán a fejemen is ugrálhatnak, nem zavar. Minden vágyam, hogy egy család részese lehessek, ahol akár gyerekekkel is ilyen végtelen türelemmel és kedvességgel játszhatnék.  

Henna (2 éves)

Szuka. 

Képzeljétek, engem állítólag egy motoros pálya mellett találtak meg kiskoromban. Hát nem vagány? Ez már önmagában is tökéletesen jellemez engem: lendületes és mozgékony vagyok, egy igazi falkavezér. Ebből adódóan a legjobban egykeként érezném magam, és egy olyan gazdi mellett, aki sokat foglalkozik velem, kutyasuliba iselvisz. Gondozóim azt súgták, hogy ez azért jó, mert így fizikálisan és mentálisan is le tudsz engem fárasztani. Ezt majd azért meglátjuk.

Zsuzska (9 hónapos)

Szuka.

Elsőre félénknek tűnhetek, de amint megszaglászlak és megismerlek, elárasztalak a szeretetemmel. Ismerkedés után mindenkivel barátságos vagyok, legyen az kutya vagy ember. Minden vágyam, hogy egy család mellett megismerhessem a nagyvilágot, erre eddig nem sok lehetőségem volt. Neked lenne kedved egy közös kalandhoz?

Ariel (4 éves)

Szuka.

Névrokonomhoz, a kis hableányhoz nem igazán hasonlítok, de legalább olyan csinos és erős akaratú vagyok. Ősellenségem az autókerék, ezért néha megrágcsálom őket.
Egyke kutyusként érezném a legjobban magam olyan gazdik mellett, akik sokat tudnak velem foglalkozni, így végre én is boldog kutyus lehetnék. 

Szemi (1 éves)

Szuka.

Igen, jól látod, az egyik szemem sajnos kölyökkoromban elvesztettem. De hát ilyen van a kalózoknak is, nem? Szerintem tökmenő. Elég nagyra nőttem, így az előző gazdim sajnos nem tudott velem eleget foglalkozni. Én lennék a világ legboldogabb kutyusa, ha olyan családba kerülhetnék, ahol van helyem a szaladgálásra és szeretgetésből, tanulásból sincs hiány. Remélem, másodjára már összejön. Hazaviszel? 

Pesto (3 éves)

Kan.

Az életem eddig nem volt játék és mese, ezért félénk vagyok és nem rohanok oda a látogatókhoz hízelegni. Lehet, ez az oka annak, hogy régóta a menhelyen vagyok. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem szeretnélek megismerni, csak egy picit több idő, míg megnyered a bizalmam. Ha pedig megszeretlek, nincs menekvés, végtelenül hálás leszek és szeretettel árasztalak el. 

Moha (2,5 éves)

Kan.

Éppen az utcán bandukoltam menedéket keresve, amikor megtaláltak és a menhelyre kerültem. Hálás vagyok, mert így kapok enni és nem ázok el, de nagyon szeretnék egy olyan gazdit, akivel sokat lehet sétálni és kirándulni. A gondozók szerint nagyon okos is vagyok, ha szánsz időt a tanításomra, gyorsan belerázódom az együttélésbe. Na, mit gondolsz? Hova megyünk kirándulni először?  

Zokni (2,5 éves)

Szuka.

Mielőtt az állatvédők segítettek volna nekem, a láncom miatt nem sokat tudtam megtapasztalni az élet nagy dolgairól. De én nagyon igyekszem elsajátítani ezeket, például már ügyesen sétálok és a többi kutyapajtással is barátságos vagyok. Ha megmutatod nekem, hogy milyen egy boldog kutya élete, legjobb barátok is lehetünk. 

Csucsu (2 éves)

Kan.

Nem nagyon szeretem a macskákat és ezért a volt gazdáim haragudtak rám, majd pedig a csömöri menhely lakója lettem. Azóta javult a helyzet és én is ügyesebb és okosabb lettem, de még van mit tanulnom. Mentségemre szóljon, hogy a felmenőim között német juhász is van, így a tanulással nem lesz gond. Energikus és kedves kutyus vagyok, aki csak arra vágyik, hogy egy nap egy meleg otthonban hajtsa álomra a fejét. 

Cseni (3,5 éves)

Szuka.

Csucsu anyukájaként az élettörténetünk ugyanaz, együtt érkeztünk a menhelyre és azóta is együtt lakunk. Nagyon kedves és embercentrikus kutyus vagyok, szeretetemet nem vagyok rest kimutatni sem, mellettem semmiben nem szenvednél hiányt. Pusziban főleg nem. Igazi családi kutya szeretnék lenni, aki sokat szaladgál, sokat játszik a gazdáival és kiegyensúlyozott életet élhet. Egy rossz hírem van: nem szeretem a macskákat. Ugye azért eljössz értem?   

<< 1. oldal | 2. oldal

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel


 

Ha megtetszett valamelyik állat, az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet iránta: 

Ha nincs lehetősége az örökbefogadásra, akkor is tud segíteni!

  • Ha nincs lehetősége az örökbefogadásra, akkor is tud segíteni! Az állatok mindennapi ellátása nem egyszerű feladat, így minden támogatás - legyen az étel vagy egyéb tárgyi adomány - nagy segítséget jelent a csömöri menhely munkatársainak. A támogatási módokról részletesen a https://csomoriallatvedok.hu/tamogatas/ oldalon tájékozódhat. 

 

  • Ha pénzadomány formájában szeretne segíteni, az alábbi számlaszámon tudja megtenni:
    • Csömöri Állatvédő Civil Szervezet: 65100242-11052788-00000000 
Ha bankfiókunkban jár, vegyen részt fióki akciónkban is!*

Hiszünk abban, hogy a menhelyeken élő állatok sokszínűségének köszönhetően mindenki találhat magához illő kiskedvencet! Bankfiókjainkban olyan szórólapokat talál, amelyek végén egy kupont helyeztünk el. Mi ezzel a feladat? Mutatjuk! 

  1. Tépje le a szórólap utolsó oldalán található kupont a perforált vonal mentén! 
  2. Válassza ki a szórólapról azt a kutyát vagy cicát, akiben a leginkább megtalálná négylábú társát!
  3. Írja rá a kiválasztott állat nevét a kuponra, majd dobja be a gyűjtődobozba! 
Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
9. Bankkártya tiltás
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4
7. Moratórium

A CIB honlap sütiket használ, ezek segítségével tudjuk biztosítani a legjobb böngészési élményt. Az összes süti elfogadására kattintva, Ön beleegyezik, hogy a sütiket eltároljuk az eszközén. A sütik segítségével megkönnyítjük az oldalon a navigációt, és azokat az oldalhasználat elemzésére és marketing célokra használjuk fel. (Süti szabályzat)