• Nincs találat

Negyven éves a CIB Bank

Negyvenedik születésnapját ünnepli idén a CIB Bank

1979-ben jött létre a CIB Bank jogelődje, a Közép-európai Nemzetközi Bank. Hosszú utat tettünk meg az elmúlt négy évtized során: dolláralapú bankként indultunk, 1988-ban megkezdtük a forintműveleteket, 1992-ben megnyitottuk Győrben az első bankfiókot, 2008-ban pedig már mi voltunk az egyik legnagyobb bank a hazai piacon. Az Intesa Sanpaolo Csoport leányvállalataként 40 éves tapasztalattal segítjük továbbra is ügyfeleinket lehetőségeik felismerésében és terveik megvalósításában. 

Az egész bankot átható digitális átalakulás során olyan termékeken és szolgáltatásokon dolgozunk, amelyek ügyfeleink életét és pénzügyeit is megkönnyítik és gördülékenyebbé teszik. Törekvéseink sikerét fémjelzik a CIB Bank Mobilalkalmazásban akár 7 perc alatt igényelhető személyi kölcsön, a hazai piacon egyedülálló #withPAY szolgáltatás vagy az új ügyfelek számára honlapunkon keresztül elérhető teljesen online bankszámlanyitás és személyi kölcsön. Miközben több mint 420 ezer ügyfelünkkel és 2 ezer dolgozónkkal együtt építjük tovább a jövő bankját, idén hagyunk időt az ünneplésre is: a kerek évforduló kapcsán számtalan izgalmas akcióval és meglepetéssel készülünk, melyekről később beszámolunk majd.

Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
  • Befektetési tranzakciók és információk: munkanapokon 8:00-18:00
  • Meglévő hitel és lízing ügyintézés: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00 
  • Biztosítás kötés és információ: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00
  • Kereskedői kártyaelfogadás: 0-24 
  • Számlaügyintézés: 0-24
9. Bankkártya és e-csatorna tiltás, adathalászat
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4